2.rész

Talán a szerencsének köszönhető, talán valami másnak, de másnap reggel mi keltünk fel legelőször, így senki nem tudta meg hogy Marsh az én szobámban aludt, az én ágyamban. Mellettem. Este csak odabújt, de aztán elaludt és nem volt szívem felkelteni. Mindketten lementünk a konyhába, és neki álltam melegszendivcset csinálni.
-Te is kérsz?
- Nem. - nem éppen azt a választ kaptam amire számítottam legalábbis nem ilyen formában. Marsh hangja olyan határozott és durva volt. Nem tudtam mire gondol vagy hogy mit érez.
- Kávét sem kérsz? - próbálkoztam újra.
- Nem azt sem kérek. Kösz. - még mindig elutasító volt, szinte már bunkó.
Ennek meg mi baja? -gondoltam magamban.
- Megbántad a tegnapit? - kérdeztem óvatosan, és olyan halkan amennyire csak lehet, miközben leültem, és az asztalra tettem a tányéromat amin a frissen készült melegszendvics illatozott.
- Talán nem kellett volna.
- Talán mégis? - néztem fel szempilláim alól lehajtott fejjel.
Erre csak elmosolyodott.
 Pár másodpercig még értetlenül meredtem rá, mire végre megszólalt.
- Talán... De azért szívesen megismételném - nézett rám huncut mosollyal az arcán. Láttam a szemeiben hogy komolyan gondolta amit mondott. Megismételné... Végülis csak 6 év és a bátyám választott el tőle.

A hétvégét nagyiéknál töltöttem. Már elég régen aludtam náluk; és más is... Legalábbis a vendégszoba állapotát elnézve. Vastag por lepte be a bútorokat, és a sarokban pók szőtte vékony háló lengedezett. A pici ablakon kevés fény szűrődött be, az is az ágyat világította meg, ami a szoba közepén állt egy éjjeliszekrény és egy fotel között. Az ajtótól balra a falon egy tükör lógott. A por és a kosz apró pöttyökben ragadt az üvegre, nem sok mindent lehetett látni ha belenézett az ember. Ujjammal egy M betűt rajzoltam a koszos felületre.
M mint Melanie, vagy M mint Marshall... - gondoltam miközben mosolyra húzódott a szám.
- Nem lenne gond ha a nappaliban kéne aludnod drágám? Nem készültünk arra hogy itt alszol, így nem lett kitakarítva a szoba. De nagyon örülünk hogy itt vagy! - lépett be a nagyi a szobába.
- Persze mama semmi gond! - mondtam miközben le tapsikoltam kezemről a rátapadt koszt, és nagyi mellett elhaladva kisétáltam a szobából.
A hasam után mentem, vagyis a konyhába. Egy nagy tál frissen sült csokis süti várt az asztalon. Elővettem egy tányért, és tettem rá pár szemet, majd kisétáltam vele az udvarra, ahol leültem a hintaágyra. A nap halványan csillogott az égen, és a szél sem fújt, így egész kellemes idő volt kint.
Elvettem egy sütit és beleharaptam..
Bárcsak Marsh-al lehetnék... Vajon ő most mit csinál? Vajon ő is gondol rám? És vajon miért van ilyen messze? Ja igen, mert én itt vagyok nagyiéknál, több száz kilométerre... Hmm, viszont ezért a sütiért megérte.. - gondoltam magamban.

Az a két nap amit még mamiéknál töltöttem kész örökké valóságnak tűnt Marshall nélkül. Amikor hazaértem épp nálunk volt, ami végül is nem meglepő, mivel a bátyám legjobb haverja... Sokat lógnak együtt, és ennek meg van a jó, és a rossz oldala is.
Amikor megláttam, legszívesebben a nyakába ugrottam volna, de nem tehettem... sajnos... Nehéz volt visszatartani magamat, hihetetlenül hiányzott, és még mindig úgy kellett tennem "mintha csak a bátyám haverja lenne". Amikor beléptem az ajtón Marsh szeme felcsillant. Egy röpke pillanatig rám mosolygott, de nem éreztem hogy lett volna különösebb jelentősége.
Még pár percig a nappaliban ücsörögtem velük. Marsh - bár próbálta leplezni - végig engem figyelt. Amikor a szemeibe néztem azok mindent elárultak. Az a csillogó barna szempár mintha csak beszélt volna hozzám, az a csillogó barna szempár, az a vágytól izzó tekintet, elárulta hogy én is hiányoztam neki. Nem bírtam sokáig, és ikább felmentem a szobámba. Ha csak egy perccel is tovább maradok biztosan nem bírom ki hogy ne érjek Marshallhoz.
Alig telt el egy perc miután leültem az ágyamra, és már pittyogott is a telefonom. Rejtett számról küldték az SMS-t, de amint kinyitottam tudtam ki a feladó.
"Hiányoztál bébi, kár hogy felmentél. Este 9-kor a szökőkútnál! Puszi: M." - akaratomon kívül is mosoly kúszott arcomra miközben elolvastam az üzenetet. Itt van lent a nappalinkban, körülbelül 2 perce látott utoljára és ilyen cuki SMS-eket küld. Imádom ezt a srácot!!!
Megírtam a matek házit, és bepakoltam a táskámba, mielőtt elkezdtem volna készülődni. Az idő végre felgyorsult - ahogy a szívverésem is - és hamar eljött este 9 óra. Marsh már a padon ülve várt... Azon a padon ahol pár nappal korábban összebújva néztük a szökőkút fényeit. Jó volt újra ott lenni. Főleg hogy Ő is ott volt. Végre nem látott minket senki és szorosan magamhoz ölelhettem.
- Melanie, valamit megkéne beszélnünk. - váltott komoly hangnemre Marsh.